Ökológiai verseny a Harsányiban
Írta: Administrator
TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0003 számó pályázati projektben résztvevő négy fővárosi iskola együtt, egymást támogatva indul az Ökoiskola címért (a III. kerületi Varga István Szakközépiskola, a VIII. kerületi Szász Ferenc Szakközépiskola és a XVII. kerületi Békésy György Szakközépiskola). A cím elnyerésének egyik apró lépése a március 19-ei ökológiai verseny megszervezése.
1A versenyen részt vett az előbb felsorolt három iskola és a Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola, összesen 36 versenyzővel. A verseny, amellett hogy kiváló szórakozást nyújtott a résztvevőknek (a feladatok közt „vadászat”, az öko-lábnyom kiszámítása, fűszernövények felismerése stb. szerepelt) újabb alaklom volt arra, hogy az iskolák egy lépést tegyenek egymás felé: növendékeink is és tanáraink is értékes ismeretségeket alakíthatnak ki, hasznos ötleteket kaphatnak egymástól. A verseny zsűrijének elnöki tisztét a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet szakmai felelőse, Béky Gyuláné, Judit töltötte be. Véleménye szerint a verseny nemcsak sikeres, de nagyon hasznos is volt, hiszen a résztvevő növendékek környezettudatosságát indirekt módon is fejlesztette.
2A versenyen dobogós helyezettjei:
I. helyezés: Szász Ferenc Szakközépiskola Moszkitó csapata.
II. helyezés: Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola Pingvin csapata.
Megosztott III. helyezés: Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola Teve csapata és a
Varga István Kereskedelmi Szakközépiskola Elefánt csapata.
IV. helyezés: Szász Ferenc Szakközépiskola Oroszlán csapata.
V. helyezés: Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola Krokodil csapata
VI. helyezés: Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola Teknős csapata
Gratulálunk a győzteseknek és köszönjük minden résztvevő diák és felkészítő tanár munkáját!









