Diákvélemény
Írta: HJ
Élménybeszámoló
Izgalommal vártuk a tábor kezdetét, már az iskolában elkezdtük a lázas készülődést a suli bemutatására. Már a vonatállomáson elkezdtünk egymással ismerkedni, és mára a legtöbben megkedveltük egymást. A vonaton kapott feladat mindenkinek felkeltette az érdeklődését, és jó hangulatot teremtett. Mindenki kíváncsian várta, milyen lesz a szállás, a programok és a társaság.
Mikor a cégeket kisorsolták, kicsit meglepett minket, hogy csak lány tagokból áll, de később ebből előnyt tudtunk kovácsolni, és így a masni logóban is meg tudtunk egyezni, ebből eredt a cég neve is. Az első nap ugyan nem telt zökkenő mentesen, de másnap felvettük a ritmust, és a kreatív műhelyünk elsöprő sikert aratott. A táborban egyre jobb lett a hangulat és egyre hosszabbra nyúltak az esték. Ahogy gyűltek a pontjaink, és egyre jobban kezdtük megérteni a keretjáték lényegét. A rivális cégek programjai is nagyon tetszettek, legjobban az Origami és a Party On The Beach. Eddigi projektjeink közül a szerencsefa készítése tetszett a legjobban. A CASHFLOW számunkra egy kicsit bonyolult volt, de Evelin nagyszerűen képviselte a csapatot egész héten át. Zója kreatív ötletet adott a projektekhez és Barby pedig segített a reklámozásban. Jókat szórakoztunk esténként az ebédlőben, és nagyon örültünk, hogy tudtunk ping-pongozni is.
Ahogy a napok teltek egyre jobban együtt tudtunk működni és „építeni jövőbeli karrierünket”. A tanárok segítségére minden körülmények között számíthattunk, és értékeljük, hogy a káros szokásainkat sem kell titokban tartani előttük ☺. Az itt gyakorlatozó lányokat, Ritát és Dórit is nagyon megkedveltük ezalatt a pár nap alatt. Reméljük, hogy lesz még alkalmunk találkozni velük!
A tábor végére kellemesen csalódtunk, és a karrierépítéssel szembeni előítéleteink is elszálltak. Reméljük, hogy sok hasonló élményben lesz még részünk a jövőben.
A RIBBON csapat tagjai.
Gárdony, 2010.09.16.









