péntek, május 24, 2013
   
Text Size

Nyílt nap

Tisztelt Szülők, Kedves 8. osztályos Tanulók!

A Harsányi János Szakközépiskola és Szakiskola szeretettel várja azoknak a 8. osztályt végzett tanulóknak a jelentkezését, akik érdeklődést mutatnak a kereskedelem, a gazdaság, a vállalkozások működése iránt.

A  közoktatás területén történő jelentős változások miatt, az iskolánkat érintő, oktatással-neveléssel kapcsolatos legújabb információk elérése érdekében kérjük, Nyílt Napunkon személyesen keresse fel intézményünket.

Az érdeklődőket szeretettel várjuk 2012. november 12-én, 14:00-16:00 óráig.

 

Iskolánk nyílt napjának programja:

SZÜLŐKNEK:
- Tájékoztató az iskolánkban elérhető szakközépiskolai, szakiskolai és érettségi utáni képzésekről

- Lehetőség lesz regisztrálni a hét további napjain meglátogatható nyílt tanórákra (a tanórák listáját a honlapon is megtekinthetik).
- Akik már megnéztek, meghallgattak mindent, de maradt bennük megválaszolatlan kérdés, azok az iskola könyvtárában személyes tájékoztatást is kaphatnak a képzésekkel, az iskolával kapcsolatban.
- Itt lesz alkalom arra is, hogy az iskola pszichológusával (akár négyszemközt is) beszélgethessenek a pályaválasztás dilemmájáról, a választott pályához szükséges személyes adottságokról, készségekről.

     DIÁKOKNAK:
- Megismerkedhetnek iskolánk diákönkormányzatának tagjaival, akik egy kis beszélgetésre, játékra várják az érdeklődő nyolcadikosokat.
- Az iskolai színjátszó kör nonstop „beugrózik” az érdeklődőkből verbuválódó közönség előtt – egyben lehetőséget adnak a bátrabbaknak, hogy részt vegyenek játékukban.

 

Óralátogatásokra a nyílt napon előzetes bejelentés alapján regisztrált dátumok és időpontok szerint van lehetőség (2012. november 13-16-ig).
- Óralátogatási lehetőségek tantárgyak szerint.

A 2013/2014-es tanévre tervezett képzéseinekt megtalálja a Képzéseink menüpont alatt.

Szakközépiskola
Szakiskola

Érettségi utáni szakképzés
(nappali rendszerű)

Felvétel: hozott pontszámok alapján történő rangsorolás (7. osztály év végi, 8. osztály félévi magyar, matematika, történelem, idegen nyelv, fizika. Max pontszám: 50 pont).

Felvétellel, képzéssel kapcsolatos tájékoztatást nyújt:
Bolyky Attila   Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.    Tel: 347-10-73
Zoltai-Jantó Ildikó   Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.    Tel: 347-10-97

Csengetési Rend

0.    7:15- 7:55
1.    8:00-8:45
2.    8:55-9:40
3.    9:50–10:35
4.    10:45–11:30
5.    11:45–12:30
6.    12:40–13:25
7.    13:35–14:15
8.    14:20–15:00

Belépés: Office365 és SkyDrive

office365.logo

skydrive.logo

Kövess minket a Facebookon





Online

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Hírek röviden

Ballagás

Szeretettel meghívjuk a Harsányi János Szakközépiskola és Szakiskola ballagási ünnepségére, melynek időpontja

 2013. május 4. 11:00 óra

 

 

 

 

 

 

 

Blépés