Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szeptemberben induló OKJ-s képzések a BGSZC iskoláiban

Az alábbi linkre kattintva megtekinthetőek a képzések

OKJ-s képzések megtekintése [PDF]

Iskolánk története

Írta: Super User. Beküldve: Iskolánkról

A háború után a nagy- és kiskereskedelem, valamint az iskolák államosítása szükségessé tette a kereskedelmi tanuló-képzés átalakítását, megszervezését.

A mai értelemben vett kereskedelmi  szakmunkásképzés 1953 szeptemberétől indult meg. Az élelmiszer kereskedelem tanulói számára pedig 1954-ben kezdeményezte a Belkereskedelmi Minisztérium az önálló iskola felállítását. A szervező munkák után az 1955/56-os tanévben meg is kezdődött a tanítás a Budapest Főváros Tanácsa Élelmiszer kereskedelmi-Tanuló Iskolában.Így hívták mai iskolánkat. Önálló épülete még nem volt. Vendégeskedett más iskolák épületeiben (Jurányi utca, Váci

utca). 1957-től az Irányi utca 3-ban kapott szállást. Jobban mondva, ez lett a "törzsiskola", mert az igények növekedésével egyre több épületben, a főváros különböző iskoláiban alakult ki "albérlethálózat". A 60-as évek végére a létszám 3 000-3 200 főre növekedett. A sok osztályt 70 tanár és 100 szakoktató tanította, oktatta.

1967. november 5-én a Nemzeti Színházban ünnepi keretek között lett iskolánk neve: Békés Glasz Élelmiszer kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola. Névadónk, Békés Glasz Imre fiatal korában egy vasszaküzletben dolgozott. A II. világháború kitörése után a francia ellenállási mozgalomba bekapcsolódott, partizán lett. 1944. február 21-én végezték ki Párizs közelében.

Az 1980-as év nagy változást hozott az iskola életébe. Szerkezetileg két iskolává alakult az egy. Egyik fele a Szondi utcában kapott önálló épületet (ma: Terézvárosi Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola). A másik fele a Békés Glasz nevet megtartva a IX. kerület Ifjúmunkás u. 31-be költözött.

Az 1981/82-es tanév már itt kezdődik 36 osztállyal, 1 000-1 200 tanulóval. A "modern", egyemeletes, kertes épületben szaktantermek, könyvtár, tornaterem állnak a tanulók rendelkezésére. A hajdani tantestület nagy létszámából 20-25 fő maradt meg mint törzsgárda, kitűnő oktató-nevelő munkát végezve.

A 30 év folyamán iskolánk bázisa volt az országos élelmiszer kereskedelmi képzésnek. Gyakorló iskolája volt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolának, ahová Kamasz Lajos igazgatót többször hívták államvizsgaelnöknek. Az iskola 5 éves pedagógiai terve mintatanterve volt a főváros összes kereskedelmi iskolájának.

A nevelőtestület tagjai számos kitüntetést kaptak (Kiváló tanár, Belkereskedelem Kiváló Dolgozója stb.)

A tanulók a szakmai versenyekről arany-, ezüst- és bronzérmeket hoztak "haza". Külföldi - cseh, német, vietnámi - kapcsolataink révén 40 gyerek üdült évente külföldön.

Sok hajdani "Békés Glasz"-os áll ma is helyt a kereskedelemben.

(Részlet a Jubileumi évkönyvből, 1996.)

Full Reviw on best bokkmakers by http://artbetting.net/
Download Premium Templates
Bookmaker No1 in The UK - William Hill by w.artbetting.net

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskol

Elérhetőségeink

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.
(a 3-as Metró Pöttyös utcai megállójától 3 percre)

OM: 203061

Telephely kód: 005
Igazgató: Szakács Csilla

Levélcím : 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 31.
Központi szám: 347-1070
Fax : 347-1072
E-mail : iskola@harsanyi-bp.hu