Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

NYILT NAP 20191114

I. NYÍLT NAP  ÉS SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ
A HARSÁNYIBAN 2018.11.14 14:00 -TÓL

TOVÁBBI IDŐPONTOK

  • II. NYÍLT NAP: 2018.11.28 SZERDA 14:00 - TÓL
  • III. NYÍLT NAP: 2019.02.13 SZERDA 14:00 - TÓL

KULTÚRJÁRŐR

Kedves Diákjaink!

A tavalyi nagy sikerű versenyt követően ebben a tanévben is megrendezésre kerül október 26-án a Kultúrjárőr kulturális csapatversenyünk. A rendezvényre elszánt 5 fős csapatok nevezését várjuk .
A csapat nevezzen meg egy támogató tanárt is, akit felkér előzőleg erre a szerepre.

A nevezés határideje: október 19.

A nevezést Karsai Ferenc tanár úrnak kell benyújtani a tanáriban.
A rendezvény az Erasmus program utórendezvénye is.

Budapest, 2018. 10. 09.

szechenyi eu VECOP

Kutatók Éjszakája 2018

Írta: Super User. Beküldve: Hírek

Már hagyománynak számít, hogy minden évben szeptember utolsó péntekén érdeklődő diákjainkkal ellátogatunk a Kutatók Éjszakájára. Idén már ők kezdeményezték, hogy menjünk. Kémia előadáson jártunk, érdekes fizikai kísérleteket láttunk. Ellátogattunk az Ericssonba, ahol robotokat, lézer showt tekintettünk meg. A BME Áramlástani Tanszékén diákjaink beállhattak a szélcsatornába. Élményekben, sok ismerettel gyarapodva telt el az este.

 

kép1 kép1 kép1 kép1

Full Reviw on best bokkmakers by http://artbetting.net/
Download Premium Templates
Bookmaker No1 in The UK - William Hill by w.artbetting.net

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskol

Elérhetőségeink

logo new tmpBudapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.
(a 3-as Metró Pöttyös utcai megállójától 3 percre)

OM: 203061

Telephely kód: 005
Igazgató: Szakács Csilla

Levélcím : 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 31.
Központi szám: 347-1070
Fax : 347-1072
E-mail : iskola@harsanyi-bp.hu